A dél-afrikai mutáció nem ugyanúgy támad: ezekre a tünetekre kell odafigyelni

Forrás: Shutterstock -
dél-afrikai mutáció omikron koronavírus-fertőzés koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus dél-afrikai mutációja nem pontosan ugyanazokkal a tünetekkel jelentkezik, amiket eddig megszoktunk. 

A koronavírus dél-afrikai mutációja, vagyis az omikron variáns egyelőre hazánkban még nem jelent meg, de a "közvetlen szomszédságunkban", Ausztriában, Csehországban, Németországban és Olaszországban már felbukkant.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak nevezte a nagyszámú mutációval rendelkező új vírusvariánst.

A WHO szerint ennél a variánsnál fokozottan fennáll az újrafertőződés kockázata az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.

Forrás: Shutterstock

Egyes feltételezések szerint az új változat ötszáz százalékkal fertőzőbb lehet, mint a delta, ezért kiemelten fontos az oltások beadatása, de az is, hogy időben felismerjük a tüneteket, amik nem pontosan ugyanazok, mint amiket eddig megszoktunk a koronavírus korábbi variánsainál.

Szlávik János elmondta, a dél-afrikai variáns fejfájást, levertséget, gyengeséget, és szapora szívdobogást is okozhat. A brit Telegraph című lapnak dr. Angelique Coetzee orvos azt is elmondta, ebben az esetben nem jelentkezik a szaglás és az ízérzés elvesztése - írja a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.