Hódmezővásárhely rendőrség eltűnés ötgyerekes anyuka Rácz Erika eltűnt személy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfő hajnalban indult útra egy máig ismeretlen helyre Rácz Erika. A hódmezővásárhelyi nő öt kisgyermekét hagyta hátra és búcsúlevelet posztolt közösségi oldalára.

Rácz Erikáról testvére adott személyleírást. 160 cm magas, 62 kilogramm, haja szőke és vállig érő, szeme színe kékeszöld. Az eltűnésekor fekete színű, bőrhatású nadrágot és szürke-fehér kockás inget viselt. Saját autójával, egy Opel Zafirával indult útra, aminek NTD-951 a rendszáma.

A nő testvére elárulta, hogy hétfőn reggel 8 órakor egy hatósági VÉDA kamera Baja környékén rögzítette az autót, ám a felvételen nem látszik, ki vezette a járművet.

Erika öt gyermeket hagyott magára, akik viszont annyira picik, hogy csak a legnagyobb, Réka tudja, mi is történt. A többieknek egyelőre csak annyit árultak el, hogy anyukájuk rövid időre elment kiszellőztetni a fejét. Erikát nemcsak a gyermekei, hanem három húga is várja haza.

Aggodalomra adhat okot, hogy eltűnése előtt Erika egy posztot tett közzé a Facebookon, de a családja reméli, hogy ez nem egy búcsúlevél.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.