Szexi belépőjével bűvölte el Tóth Dávidot A Nagy Ő bombázója

Forrás: TV2 -
Tuvic Alexandra Tóth Dávid A Nagy Ő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szexi, hátul meglehetősen merész szabású ruhában érkezett A Nagy Ő felvételére Tuvic Alexandra. A szett mellett Tóth  Dávid nem is tudott elmenni szó nélkül.

Alexandra a műsorban arról beszélt, hogyan vélekednek róla a férfiak. „Amikor a pasik először meglátnak engem, azt hiszem, úgy gondolják, hogy kicsit sok vagyok!" - nyilatkozta Alexandra.

A Nagy ő Forrás: TV2

„Számomra az ideális férfi, aki igazi férfi. És nem az, aki megijed tőlem. Azért, mert van bennem egy kis szilikon, ne ijedjen már ettől meg, ez nem harap!" - mondta a 24 éves versenyző és hozzátette, a feneke nem a szilikontól, hanem a díjugratástól lett kerek.

Az Exatlon Hungary és a Dancing With The Stars egykori szereplője, Tóth Dávid kajakos keresi az igaz szerelmet a TV2 műsorában.

21 nővel ismerkedik majd meg, és ejti ki őket hetente a rózsaceremónián. Csak azok a hölgyek maradnak versenyben, akik rózsát kapnak.

A végső ceremónián derül majd ki, hogy Dávid kivel szeretne együttélni.

A Nagy Ő premier epizód vasárnap 18:55-től, további adások hétköznap esténként 21:15-től a TV2-n!

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.