A WHO közölte, hatékonyak-e a rendelkezésre álló vakcinák az omikron variáns ellen

omikron variáns vakcina hatékonyság omikron koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs ok kételkedni abban, hogy a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák védelmet nyújtanak a Covid-19 súlyos szövődményeinek kialakulása ellen az omikron variáns esetében is - mondta el Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti igazgatója az AFP francia hírügynökség szerda hajnalban megjelent interjújában.

"Nagyon hatékony oltóanyagok állnak rendelkezésünkre, amelyek bizonyították erejüket az eddigi összes variánssal szemben, ami a súlyos megbetegedést és kórházba kerülést illeti, és semmi okunk azt gondolni, hogy ez most máshogy lesz" - fogalmazott Ryan.

A variáns eddigi viselkedése nem utal arra, hogy az eddigi változatoknál súlyosabb betegséget tudna okozni, Afrikában egyes helyeken enyhébb tünetekről számoltak be - folytatta a WHO-igazgató, hozzátéve, hogy az omikron variáns esetében még csak a vizsgálatok kezdeti szakasza tart, és óvatosan kell elemezni az adatokat.

A Bloomberg News kedden dél-afrikai kutatókra hivatkozva arról írt, hogy a Pfizer/BioNTech-vakcina részleges védelmet nyújt az omikron variánssal szemben, amit emlékeztető oltásokkal erősíteni lehet.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.