Damu Roland halálhíre megrázta az országot, hiszen felfelé ívelő majd kettétört pályáját és életének alakulást mindenki figyelemmel követte a tévéképernyőn. Habár az elmúlt években már nem nagyon láthattuk, mégis könnyeivel küszködve beszéltek róla egykori munkatársai, barátai.

Nagy Feró nagyon jó barátságot ápolt az egykori sorozatsztárral. A Beatrice frontembere csak nehezen találta a szavakat, amikor a nemrég elhunyt színészről, Damu Rolandról kellett beszélnie. Feró szerint Damu úgy viselkedett, mint aki már nem is akar küzdeni, és beletörődött a sorsába.

Feladta a küzdelmet, és amikor megtámadta a szervezetét a kétoldali tüdőgyulladás, telefonon beszéltem vele. Azt mondta, semmi értelme védekeznie a betegség ellen, amúgy sincs már neki semmi szerepe ebben a világban. Akkor azt mondtam neki, hogy dehogynem, vannak barátaid, legalább miattunk maradj még, vissza lehet kapaszkodni!

Nagy Feró jó barátságban volt Damu RolanddalForrás: MTI/Zih Zsolt

– mesélte Feró a Tények Puszban. A műsorban megszólalt Zámbó Árpy is, aki szintén jó kapcsolatban volt Damuval. A király testvére is úgy érezte, Roland mintha feladta volna az életét és hiába keresett kapaszkodót, sehol és senkiben sem talált okot a maradásra.

Azt mondta nekem, Árpi, én a kutyának sem kellek. Még narrátornak sem kellek, sehova! Sehova nem mehetek. Ő egy beteg ember volt. Hogy lelkiekben beteg volt, az száz százalék. Az rátett egy olyan súlyt az életvitelére, hogy nem tudta kezelni a helyzeteket. Próbált kapaszkodókat találni... – mesélte Zámbó Árpy az elhunyt színészről a Blikk szerint.