Súlyos dologgal vádolják Damu Roland gyermekének gyámját

Forrás: MTI/Kovács Tamás -
gyám Damu Roland színész pénz gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs nyugta Damu Roland kislánya gyámjának, Katalinnak. Úgy döntött, hogy utoljára kiáll a nyilvánosság elé. Katalin évek óta küzdött a kislánynak járó gyerektartásért, ezért most azzal vádolják, hogy pénzéhes.

Damu Roland kislánya, Maja elmúlt ötéves. Születése óta édesanyja testvére neveli. Édesapja az elmúlt négy évben nem fizette a havi 40.000 forint gyerektartást. Maja gyámja, Karalin mostanáig reménykedett, hogy megkapja a kislánynak járó összeget. Az asszony úgy döntött, hogy utoljára kiáll a nyilvánosság elé.

"2019 januárjában feljelentettem Rolandot a rendőrségen, úgy, hogy már volt egy bírósági határozat a kezemben, mely alapján 15 napon belül ki kellett volna fizetnie a hivatal által megállapított összeget, egyben. Sajnos ez nem történt meg" – kezdte a Borsnak Katalin.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A mai napig a rendőrségi szakaszban tartunk. Hiába írtam levelet, nem kaptam választ. Az összeg folyamatosan halmozódik, jóval túlléptük a hárommillió forintot. Erről már lehet, hogy le kell mondanom, de arról az összegről nem, amit megítélt a bíróság. A gyámügy mindvégig nagyon segítőkész volt, hálás vagyok nekik ezért. Tartsanak pénzéhesnek, a jogos követelésemet azonban szeretném megkapni! Az államtól 14 225 forint megelőlegezett gyerektartást kapok, de az csak töredéke a Roland által ígért negyvenezer forintnak" – panaszolta az asszony.

dhttps://www.life.hu/hirek/20220107-damu-roland-hagyatekan-marakodnak-a-csaladtagok-feljelentest-akarnak-tenni.htmlshttps://www.life.hu/hirek/20220106-ez-vezetett-damu-roland-halalahoz-csaladtagja-vallott-betegsegerol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.