Brutális verekedés a fóti ügyeleti rendelésen: koponyasérüléssel került kórházba a támadó

verekedés Fót orvos ügyelet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy házaspár támadt rá az ügyeletes orvosra szombaton Fóton. Azonban a civilben testépítőként is tevékenykedő Dr. Lestár Ferenc nem hagyta magát: végül az őt bántalmazó férfi került kórházba. 

Dr. Lestár Ferenc volt az ügyeletes orvos Fóton, amikor péntek éjjel kereste egy házaspár telefonon azzal az igénnyel, hogy másnap gyógyszerfelírással állítsa be a feleség vérnyomását, mire közölte, hogy a szombati ügyeletben erre nincs lehetőség, hiszen az eljárás több alkalmas, így az háziorvosi feladat. Ezek után a férj szombat reggel ismét jelentkezett előbb telefonon, majd személyesen.

"A házaspár nőtagja először elkezdte gyalázni a rendszert, mondván, az orvosok mind gyáva férgek, mert félnek a Covidtól, ráadásul azt hisszük, hogy nekünk mindent szabad, én pedig vele szemben megsértettem az orvosi eskümet. Megkértem, hogy a súlyos állítását támassza alá, mire közölte, hogy megtagadtam tőle az ellátást. Ezután hirtelen kitalálta, hogy nem is a vérnyomásával van baj, mert ő éppen köhög. Azt gondolta, hogy ettől megijedek a koronavírus miatt, de én nem szoktam megijedni. Megjegyeztem, hogy csak annyi megaláztatást kívánok neki az életben, amennyi engem szokott érni a rendelőben.

Ezt a mondatot sértésnek vette és elkezdett ordítani, miközben a férje még csak csendben ült. Kértem, hogy fejezze be a hangoskodást, de a nő csak annál jobban ordibált. Amikor megindult felém, én is felálltam, majd a nő nekilökött a szekrénynek. Persze védekeztem, és a támadót ellöktem magamtól"

– mesélte a Borsnak Dr. Lestár.

Az orvos továbbá elmondta, hogy miután a feleség támadását elhárította, a férj is felállt, és azonnal elkezdte az orvos fejét ütésekkel sorozni.

Verekedés a fóti ügyeleti rendelésen: megverte támadóját a testépítő orvos (A kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

"Rájöttem, hogy egyedül vagyok kettővel szemben. Ilyen helyzetben az ember arra törekszik, hogy kikerüljön a csapdából. Az volt a benyomásom, hogy ha nem teszek semmit, az ember péppé fog verni.

Dulakodás alakult ki, és visszaütöttem. A férfival szemtől szemben bokszoltam, a bútorok pedig átrendeződtek. A nő kihasználta, hogy a figyelmemet a férje lefoglalja, és elkezdett hátulról rugdosni. Áttörtem rajtuk, kiszaladtam a nyílt térbe, hogy legalább legyenek szemtanúk. Ők jöttek utánam, de én becsuktam az épület ajtaját. Próbálták kinyomni, de nem tudták, mert erősebb voltam a férfinél. Egyikük ekkor berúgta az üveget. Arrébb álltam, mire a férfi ismét követett, majd újra megsorozta a fejemet. Persze megint visszaadtam. Újabb szájkarate alakult ki, és közölték, hogy ők ketten vannak és majd hamis tanúzással rám verik az ügyet, és egyébként is szólnak a fiaiknak, akik majd agyonvernek engem" – részletezte a történteket az orvos, aki azt is beismerte, hogy a következő percekben a férfit elgáncsolta.

"Ráfogtam a férj fejét az ott parkoló autójukra, majd néhányszor hozzávertem. Egy kisebb földharc is kialakult, így a könyököm is megsérült és a ruhám is szennyeződött" – árulta el Dr. Lestár, és kifejtette: a történtek nem viselték meg lelkileg.

A rendőrségnek végül egy beteg szólt, aki éppen az ügyeleti telefonján kereste az orvost, aki közölte, hogy nem tud segíteni, hiszen éppen verik. A telefonáló eközben a támadók szidalmait is hallotta, így tudta, hogy a helyzet komoly. A támadók megvárták a rendőröket, mi több, maguk is hívogatták a 112-t. Mentőt is kértek a helyszínre.

"A férj koponyasérülést szenvedett, ezért kórházba szállították. A konkrét diagnózist nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy csak zúzódásról van szó. Ellenem nem indult büntetőeljárás, tanúként hallgattak ki, de hétfőn meg kell jelennem az igazgatómnál. Benne van a pakliban, hogy kirúgnak" – zárta a történetet az orvos, aki azt is hozzátette: nem ez volt az első eset, hogy rátámadtak munka közben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.