Az egykori szépségkirálynő énekesi babérokra tör, és jó úton halad afelé, hogy sikeres előadó legyen belőle. Első dalát alig két nap alatt már egymilliószor meghallgatták.

Az Egyetlen szó címet viselő számot Edina volt férjéről, Csutiról írta, akit azonban nem lepett meg a nóta. Az influenszer-vállalkozó ugyanis ott volt a dal megszületésénél, sőt együtt énekelte Edinával, ezzel próbálta segíteni volt kedvesét. Arra azonban gondolni sem mert, hogy a beszédes sorok pont róla szólnak.

Régóta kacérkodik már az énekléssel, és most megtört a jégForrás: Kulcsár Edina/Instagram

A dal zenéjét Edina új kedvese, G.w.M szerezte, akinek több száma is milliós nézettséget produkált már a legnagyobb videómegosztó portálon, a YouTube-on. Az egykori szépségkirálynő videóklipjét ezidáig 1 067 345 alkalommal nézték meg, ami hatalmas teljesítmény. Befutott, már ismert zenészek is megirigyelhetik Kulcsár Edina első dalának sikerét.