A manchesteri rendőrség letartóztatta a 20 éves Mason Greenwoodot, aki brutálisan bántalmazta 18 éves barátnőjét.

A focistát letartóztatták, miután a közösségi médiában képek kezdtek terjedni arról, hogy bántalmazta barátnőjét, Harriet Robsont. Klubja azonnal felfüggesztette játékjogát - írja a Blikk.

Mason GreenwoodForrás: AFP/Peter Powell

"A klub vizsgálatot indított, hogy kiderítse az igazságot. Alaposan és széleskörűen akarja kivizsgálni az esetet. A Manchester United semmiféle erőszakot nem néz el. További intézkedésig nem látogathatja az edzéseket és nem játszik mérkőzéseket sem" – írta közleményében a klub.

Az áldozatot kihallgatták a rendőrök és nyomozást indítottak az ügyben. Harriet édesapja megszólalt az ügyben:
"Ez borzalmas. Még csak most kezdem feldolgozni az egészet" – mondta a Daily Mailnek. "Apaként az ember nem akarja tudni, hogy ilyen dolgok történnek a lányával. A rendőrség már járt nálam, és a lányom vallomást tett nekik. Elmondta, hogy feltörték a telefonját. Mondtuk neki, hogy vegye le a bejegyzéseket, amit meg is tett, de már kint voltak, késő volt már. Teljesen összetört, mert nem akarta, hogy nyilvánosságra kerüljenek. Két-három éve a családunk része volt Mason. A kapcsolatuk nem volt jó az elmúlt hónapokban. Teljesen összetörte a lányomat az egész".

Mint kiderült, nem ez volt a focista első botránya. 18 évesen egy izlandi meccsen egy társával lányokat csempésztek szállodai szobájukba, ezzel megszegve az akkori Covid-intézkedéseket. Úgy tudni, korábban pont emiatt szakítottak Harriettel, de végül kibékültek.