Sztárban Sztár: Súlyos összeget fizetett egy rajongó, hogy megmentse Marics Petit a kieséstől

Tina Turner Sztárban sztár Marics Peti verseny kiesés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Marics Petit nem hagyták cserben a rajongói: miután egy technikai probléma miatt a nézők nem hallhatták az előadása első fél percét, egyikük súlyos árat fizetett azért, hogy az énekes továbbjuthasson.

Szinte garantált volt, hogy Marics Peti még Tina Turner bőrébe bújva is tökéletes produkcióval érkezik a színpadra, de miután nem működött a mikrofonja és összeesküdött ellene a technika, a feladatát már nem tudta jól teljesíteni - írja a Ripost.

A fiatal előadót nagyon megviselték a történtek, sőt úgy érezte, hogy biztosan kiesik a Sztárban Sztár harmadik adásából. Valójában nem volt mitől tartania, hiszen a közönség soraiban helyet foglaló rajongók hihetetlen mennyiségű emelt díjas SMS-t küldtek rá.

"Nagyon szeretjük Petit! A barátnőm 200 szavazatot adott le rá, hogy tovább jusson, ami azt jelenti, hogy több mint 50 ezer forintot fizetett ki, annyira kétségbeesett. Mi is megkönnyeztük, nagyon megviselt, hogy így járt a Peti"

– nyilatkozott az énekes egyik fiatal rajongója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.