Holtan találtak meg egy eltűnt férfit Zalában - December óta keresték

Forrás: NurPhoto via AFP/David Cliff/NurPhoto/David Cliff -
férfi rendőrség Zala haláleset eltűnt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elfogták a feltételezett elkövetőt is, miután kedden holtan találtak meg Zalában egy hónapok óta eltűntként keresett férfit, és halálával kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merült fel - közölte a police.hu oldalon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nagykanizsai rendőrök még január 5-én indítottak eljárást egy 52 éves kerecsenyi férfi eltűnése miatt. A rendőrség minden eszközt igénybe vett az eltűnt felkutatása érdekében, de a férfit kedden délelőtt Orosztonyban holtan találták.

A halálesettel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merült fel, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés elkövetése miatt indított eljárást. A feltételezett elkövetőt elfogták, előállították, illetve megkezdték az elszámoltatását.

A zalai rendőrök korábbi tájékoztatása szerint az 52 éves férfi tavaly december elején tűnt el kerecsenyi tartózkodási helyéről, azóta nem adott magáról életjelet.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.