Szörnyű vonatbaleset történt Tatán: két ember meghalt

Forrás: Shutterstock -
vonatbaleset halál Tata
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tata-Tóvároskertnél egy vasúti átjáróban két embert elgázolt a vonat. az átjáróban a fény- és félsorompó piros jelzést mutatott - közölte honlapján a vasúttársaság.

Az MTI információi szerint egy férfi és egy nő akart gyalogosan átkelni a síneken, és a balesetben mindketten életüket vesztették.

A Mávinform közleménye szerint a baleseti helyszínelés miatt Tata és Tatabánya között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon emiatt 15-20 perces késések várhatók.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A balesetben érintett, Kolozsvárra, illetve közvetlen kocsikkal Nagybányára közlekedő 143-as Transilvania-Szamos EuroCity vonat a Keleti pályaudvartól a menetrendje szerint, egy tartalék szerelvénnyel közlekedik tovább. A Nagybánya felé utazóknak Püspökladányban egy másik szerelvényre kell átszállniuk.

A szerelvényen utazók, valamint a Tatabányán vagy Budapest-Kelenföld állomáson felszálló utasok a Keleti pályaudvarról 17.40-kor Brassóba induló 407-es Corona InterCity vonattal utazhatnak tovább Kolozsvár felé - írták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.