Teljes titokban helyezték végső nyugalomba Lippai Lászlót

MTI -
temetés színész Lippai László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú, súlyos betegség után, februárban elhunyt a népszerű színész, Lippai László. Most teljes titokban, egy szűk családi körben tartott szertartás során vettek végső búcsút tőle. 

"Lipit a család kérésére elhamvasztották, nagyon szép, az emlékéhez méltó búcsúztató volt, minden feltűnést kerülve, ahogyan azt mindenki szerette volna a családban. Ugyan Fényeslitkét tartotta szülőfalujának, de Budapesten a szülők mellé temették el. A családja tisztában van vele, hogy sokan kedvelték őt, de a gyászszertartáson magukban a rokonok szerettek volna szűk körben végső búcsút venni tőle – árulta el egy ismerős, aki szerint lehet, sokan furcsának tartják, hogy a kollégái nem lehettek ott a temetőben, de mivel Lippai László élete a színpad volt, a pályatársak a teátrumban búcsúztak el tőle, másfél héttel a titkos temetés előtt - mondta el a színház egyik dolgozója a Blikknek.

MTI

"A Madách Színház tartott egy búcsúztatót, amelyen mindenki könnyes szemmel, de azért mosolyogva emlékezett egy nagyon jó emberre és köszönt el Lipitől a színpadon, a helyen, amelyet ő a legjobban szeretett. Számos kedves vagy vicces történet előkerült. Hallható volt, hogy tényleg nagyon szerették. Tiszteletben tartották a felesége, Krisztina kérését, hogy ott vegyenek búcsút Lipitől, a gyászszertartást pedig meghagyták a családnak" – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.