Részegen gyújtotta fel a házát a férfi, akit az sem érdekelt, hogy az épületben rajta kívül két rokona is bent van.
Benzint locsolt a padlóra és öngyújtóval meggyújtotta; a konyhában a linóleumpadló azonnal lángra kapott.
A házból mindhárom bent tartózkodó ki tudott menekülni, ám egyikük, a gyújtogató unokatestvére olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása után meghalt.
Az már csak a vakszerencsének köszönhető, hogy a konyhában talált gázpalack annak ellenére nem robbant fel, hogy a dunaföldvári ház teljes egészében égett, mire a tűzoltók a helyszínre értek. Ha a palack berobbant volna, az a szomszédos épületeket és az ott élőket is veszélybe sodorta volna.
A férfit őrizetbe vették, letartóztatását 1 hónapra elrendelték. A gyanúsított közveszélyt idézett elő, mely halált is okozott, így a cselekménye jelentős tárgyi súlyú - írja az ügyészség.hu. Ezért a gyújtogató öt évtől húsz évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.