Elsüllyedt egy turistahajó, sokan meghaltak

Japán turistahajó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elsüllyedt a hét végén egy turistahajó a Japán északi részén lévő Hokkaido szigeténél; a parti őrség vasárnap azt közölte, hogy a fedélzeten utazó 26 emberből kilencet sikerült mind ez ideig kimenteni a vízből. Tíz holttestet találtak, további hét embert még keresnek.

A hajó szombaton adott le vészjelzéseket, néhány órával később pedig a parti őrség elvesztette a kapcsolatot a legénységgel.

Forrás: Shutterstock


Az utasok között két gyerek is volt. A kimentettek állapotáról a hatóság nem adott tájékoztatást, az NHK közszolgálati televízió azonban arról adott hírt, hogy közülük többen eszméletlenek voltak.
Kisida Fumio miniszterelnök a baleset miatt megszakította programját, és visszatért Tokióba.
Ez a hajó korábban már két alkalommal is balesetet szenvedett, a közlekedési minisztérium pedig vasárnap vizsgálatot rendelt el az üzemeltető ellen.

A Kyodo japán hírügynökség azt írta, hogy szombaton a nagy hullámok és a rossz időjárás miatt a halászhajókat visszahívták a partmenti vizekről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.