Tizenegy ember, köztük egy gyerek vesztette életét a japán hajókatasztrófában

Hokkaido halálos áldozat Japán hajókatasztrófa tragédia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombaton eltűnt egy japán városnéző hajó, 26 emberrel a fedélzetén. A hatóságok mostanra tizenegy ember halálát erősítették meg.

Vasárnap megtalálták egy gyermek holttestét is, ő a tizenegyedik áldozata a japán hajókatasztrófának - írja a CNN a japán partiőrség közleménye alapján. A többi áldozat közül hét férfi és három nő volt. A fedélzeten tartózkodó 26 ember közül 24 turista volt, valamint a kapitány és a legénység. Két gyerek tartózkodott a fedélzeten.

Forrás: Shutterstock

A Kazu 1 nevű városnéző hajó a Shirekoto-fésziget körül, Japán legészakibb fő szigeténél, Hokkaidónál volt, amikor a katasztrófa történt. A hatóságok szombat délután elvesztették a kapcsolatot a legénységgel, ők később arról számoltak be, hogy a víz beömlött a hajó farába, majd elkezdtek süllyedni. A hajó 30 fokos szögben megbillent.

Járőrhajók, repülőgépek és helikopterek segítségével keresték az eltűnteket. A helyi média jelentése szerint a hullámok három méter magasak voltak a baleset idején, a tengervíz hőmérséklete pedig körülbelül 3 Celsius-fok volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.