Nemzeti Atomenergia-ügynökség Ukrajna videó Orosz-ukrán háború atomerőmű Csernobil
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vizsgálatot indított a Nemzeti Atomenergia-ügynökség egy ukrán jelentés miatt, amely szerint április közepén egy rakéta közvetlenül egy atomerőmű fölött repült el.

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója elmondta, hogy Kijev csütörtöki hivatalosan közleménye szerint a rakéta április 16-án repült át a dél-ukrajnai erőmű felett. Az érintett erőmű Kijevtől mintegy 350 kilométerre délre található, Juzsnoukrajinszk városának közelében.

A szakértők az esettel kapcsolatban kijelentették, hogy

egy ilyen rakéta becsapódása akár súlyos hatással is lehetett volna az atomerőmű állapotára, így potenciálisan nukleáris katasztrófát okozott volna.

A rakéta repüléséről egy videófelvétel is készült az ukrán szabályozó hatóság tájékoztatása szerint. Ezen az látszik, hogy közvetlenül a dél-ukrajnai atomerőmű felett repült el a rakéta. A NAÜ főigazgatója egyelőre nem közölte, ki lőtte ki a rakétát, de Kijev korábban azzal vádolta Moszkvát, hogy rakétákat lőtt ki közvetlenül az atomerőművek fölé - írja a Blikk.

A háborúval kapcsolatos legfrisebb híreink megtekintéséhez kattints IDE.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.