Egy volt bíró ellen emelt vádat csalás miatt az ügyészség

ügyészség vádemelés bíróság csalás bíró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a korábban egy kerületi bíróságon elnökhelyettesként, majd csoportvezetőként dolgozó, 2019 júliusa óta nyugdíjban lévő bíró ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vádirat lényege szerint a volt bíró megnövekedett anyagi terhei miatt és a különböző pénzintézetek felé fennálló tartozásainak rendezése céljából 2008 és 2015 között további személyi kölcsönöket és hiteleket vett fel.

Illusztráció Forrás: Fikmik - Dreamstime.com

A vádlottnak 2014. december 31-én több mint hárommillió forint hitelkártyatartozására, valamint öt bank felé fennálló tartozásaira havi 436 462 forint fizetési kötelezettsége, továbbá 5 640 000 forint magánkölcsönből eredő tartozása volt. A vádlott 2015 szeptemberéig magánszemélyektől kölcsön látszatát keltve további 66 300 000 forintot vett át.

A volt bíró jövedelmét 2015-től kizárólag a munkabére jelentette, amelynek összege nem haladta meg a havi hatszázezer forintot.

A folyamatos fizetési nehézségeinek áthidalására a vádlott 2015-től úgy próbált pénzhez jutni ismerőseitől, kollégáitól, valamint az általuk ajánlott más emberektől, hogy őket a tényleges vagyoni helyzetét és a visszafizetési szándékát illetően tévedésbe ejtette. Ingatlanokkal kapcsolatos befektetési lehetőség hamis ígéretével, továbbá hozzátartozóinak ideiglenes likviditási problémáira és ingatlanvásárláshoz szükséges pénzügyi segítségre történő valótlan hivatkozásokkal különböző összegeket kért kölcsön, rövid visszafizetési határidőket ígérve.

A bíró a valós anyagi helyzetére és a felhalmozódott adósságaira való tekintettel már a kölcsönök kérésekor is tisztában volt azzal, hogy azokat visszafizetni nem tudja, és ez nem is állt szándékában - tartalmazza az ügyészségi közlemény.

A vádlott cselekményeivel 28 sértettnek összesen 589 millió forint kárt okozott, amely csak részben térült meg.

Vádiratában az ügyészség a volt bíróval szemben végrehajtandó szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását, továbbá 213 682 000 forint erejéig vagyonelkobzást indítványozott - olvasható az Ügyészség holnlapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.