Belevizelt a tejturmixba a gyorsétterem menedzsere - a rendőrség keresi az áldozatokat

Forrás: Shutterstock -
gyermekpornográfia bizarr vizelet tejturmix Arby's
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy videóból derült ki, hogy az amerikai Arby's gyorsétteremlánc egyik alkalmazottja többször is belevizelt a tejturmixba. Korábban már gyermekpornográfia terjesztése miatt nyomoztak a menedzser ellen.

Gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyben nyomoztak Stephen Sharp ellen, de egy másik bűcselekményre utaló nyomot is találtak egy felvételen.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az Arby's-ban éjszakai műszakos menedzserként dolgozó férfi felkeltette a hatóságok figyelmét, amikor felmerült a gyanú, hogy gyermekekről készült szexuális tartalmú képeket és videókat birtokolt, majd terjesztette azokat. A vancouveri rendőrök a férfi lakásán tett házkutatás után azonban nemcsak az ezt bizonyító felvételeket találta meg, hanem egy másikat is, amelyen az látható, hogy a férfi egy olyan tartályba vizel, amely a szendvicsezőben árusított turmix keverékét tartalmazza.

Sharp bevallotta, hogy legalább kétszer előfordult, hogy szexuális kielégülés céljából belevizelt a turmixba - írja a New York Post.

A rendőrség azóta sajtóközleményt adott ki, és próbálják felkutatni a lehetséges áldozatokat, akik 2021. október 30-án vagy 31-én a vancouveri Arby's-ban turmixot vásároltak. Sharp azóta előzetes letartóztatásban van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.