Ez vár ránk a következő napokban: kiderült, eltehetjük-e végre az esernyőt

Forrás: Shutterstock -
eső napsütés időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő napokban végre megérkezik hozzánk a nyár. Az esernyőre sem lesz szükségünk.

Szerda
Délelőtt gyorsan csökken a felhőzet, és délutánra már sok napsütés várható. Eső nem lesz. Az északkeleti szél inkább csak a nap első felében élénkül meg. 20-21 fok körül alakul a hőmérséklet.
Csütörtök
Szikrázóan napos, kellemes időre számíthatunk. A reggel ugyan hűvös lesz, de délutánra 25 fok köré melegszik a levegő. Csapadék biztosan nem lesz. A délnyugati szél néha megélénkül.

Forrás: Shutterstock


Péntek
Kevés fátyolfelhő jelenik meg az égen, ebből eső nem fordul elő. Egyébként többórás napsütés várható. 25 és 30 fok között alakul a maximum.
Szombat
Egy gyenge hidegfront hatására elszórtan fordul elő zápor, zivatar, illetve az északnyugati szél is megerősödik. 25-32 fokos nyárias meleg valószínű.
Vasárnap
A többórás napsütést gomolyfelhők zavarják, de csak elvétve fordul elő zápor. Erős marad az északnyugati szél. 24-25 fok körüli értékeket mérhetünk - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.