Fontos változások : jogosítvány és kötelező biztosítás is kell az elektromos rollerre

Forrás: Shutterstock -
e-roller KRESZ elektromos roller változás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évek óta megy a vita az elektromos rollerekkel való közlekedéssel kapcsolatban

Jogosítványhoz és biztosításhoz kellene kötni az elektromos rollerek használatát - mondta Szatmári-Margitai Gergely jogi szakértő még 2019-ben. Akkor azzal indokolta ezt, hogy az elektromos rollerek Magyarországon jelenleg nem minősülnek járműnek, ezért a használóját gyalogosnak tekintik, miközben egyes rollerek akár óránként 75 kilométeres sebességre képesek.

Most hosszú, évekig tartó huzavona után kimondták, hogy mivel nincs besorolva az elektromos roller, a KRESZ újabb módosításáig

segédmotorként, sisakban, jogosítvánnyal vezethető és nem mehet járdán.

A fent említett változások mellett a legfontosabb, hogy a fejvédő mellett előírják a kötelező biztosítást, hogy ütközéskor legyen, aki fedezi a vétlen fél kárát; a vezetői engedélyt, hogy ne mehessenek közúton jogosítvány nélküli, KRESZ-t sosem tanult tinik; és hogy csak 45 km/órával lehet közúton közlekedni, mint minden más segédmotorral.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.