Müller Cecília: Hazánkban is megjelent a majomhimlő

Forrás: Teknős Miklós -
bejelentés Müller Cecília majomhimlő fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette: Magyarországon is megjelent a majomhimlő.

Müller Cecília kedden jelentette be, hogy Magyarországon is azonosították a majomhimlőt egy 38 éves férfinél. A Tények értesülései szerint az országos tisztifőorvos elmondta, hogy a betegség nem terjed könnyen, csak szoros kontaktussal, és 2-4 hétig tart. Elsősorban immunhiányos betegeknél és várandós anyukáknál terjedhet könnyebben - írja a Blikk.

A majomhimlő, amelynek több esetét fedezték fel Európában és Észak-Amerikában, ritka afrikai betegség, amelyből a beteg általában spontán módon gyógyul meg. A vírus állati szervezetből terjed az emberre.

Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Hivatala hétfőn közölte, hogy Nagy-Britanniában újabb 71 esetet azonosítottak, ezzel május 7. óta 179-re nőtt a fertőzöttek száma.

Hétfőn a spanyol egészségügyi miniszter jelentette be, hogy Spanyolországban a hét végén huszonkettővel nőtt a fertőzöttek száma, és elérte a százhúszat. Portugáliában péntektől hétfőig huszonkettővel, kilencvenhatra nőtt a fertőzöttek száma.

Müller Cecília: Hazánkban is megjelent a majomhimlő Forrás: Teknős Miklós

Rosamund Lewis, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) vezető majomhimlő-szakértője hétfőn egy londoni tanácskozáson arról beszélt, hogy a WHO „nem gondolja", hogy a majomhimlő Afrikán kívüli megjelenése világjárványhoz vezetne. De hozzátette: továbbra sem világos, hogyan adják tovább a betegséget a tüneteket nem mutató fertőzöttek.

Arra kérdésre, hogy

a járvány átalakulhat-e pandémiává, Rosamund Lewis, aki a WHO Egészségügyi Vészhelyzeti Programjának technikai vezetője is, kijelentette: „nem tudjunk, de nem hisszük". Majd ismételten hangsúlyozta: „jelenleg nem tartunk globális világjárványtól".

Májusban több mint 300 majomhimlős fertőzöttet jelentettek, többségében Európából.

A WHO jelenleg azt vizsgálja, hogy a járvány minősíthető-e „nemzetközi aggodalomra okot adó lehetséges közegészségügyi veszélyhelyzetnek". Egy ilyen veszélyhelyzet kihirdetése, mint történt az új típusú koronavírus okozta Covid-19 vagy az ebola esetében, felgyorsítaná a kutatást és a járvány fékentartásának finanszírozását.

Még több hírt a majomhimlővel kapcsolatban ITT olvashatsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.