Többen meghaltak, nagyon sokan megsérültek egy súlyos vonatbalesetben

vonatbaleset Németország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vonatbaleset történt a dél-németországi Garmisch-Partenkirchenben, legalább hárman életüket vesztették, többen megsérültek.

Garmisch-Partenkirchen járási körzeti hivatalának szóvivője a német dpa hírügynökségnek arról számolt be, hogy legalább hatvan embert kezelnek, közülük tizenhatot súlyos sérülésekkel. Péntek este az illetékes hatóságok bejelentették, hogy újabb halottat találtak a mentés közben.

Forrás: Shutterstock

A regionális vonatjárat München felé tartott és délben siklott ki - tájékoztatott a szövetségi rendőrség egyik szóvivője. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.

A szerencsétlenség következtében három vagon felborult, a helyszínre riasztott hatóságok a szerelvény ablakain keresztül húzták ki az utasokat. A beszámolók szerint minden korosztályból láttak el sérülteket, de, mint arról a szóvivő beszámolt, "nem kizárt", hogy a nyári szünet kezdete miatt sok iskolás korú utazott a vonaton. A vonaton hozzávetőlegesen 140-en utaztak.

Mivel a szerelvény elzárta a vonalon közlekedő járatok elől a síneket, a Münchenből, valamint Mittenwaldból érkező vonatok rövidített útvonalon közlekednek, a vonalat összekötő Garmisch-Partenkirchenben pedig pótlóbuszok segítik a terelt forgalmat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.