Két férfi halálra verte harmadik társukat, majd egy szőnyeggel takarták le a holttestét. Három nappal később hívták csak ki a mentőt.

Még két évvel ezelőtt nyáron iszogatott együtt a három férfi egy komáromi házban. Miután az egyikük elálmosodott, felment aludni az emeletre, azonban társa az alsó szintén ordibált, és még akkor sem hagyta abba, amikor rászóltak, hogy fejezze be a hangoskodást. A férfi megállíthatatlanul üvöltözött, majd egy szögvassal a kezében elkezdett fenyegetőzni: "Most gyere le, gyere le, átszúrlak, ha hozzám mersz nyúlni!"

IllusztrációForrás: Shutterstock

A másik lent tartózkodó férfi először felpofozta, majd ágyba rakta a hangoskodó férfit, aki azonban továbbra sem hagyta abba a kiabálást. Ekkor ment le az emeletről a harmadik férfi, aki dühödten nekiesett kontrollt vesztett barátjának, és ököllel kezdte verni. A férfi ekkor már rimánkodott, hogy ne üsse tovább, azonban nem állt le, sőt, a ruháit is lerángatta áldozatáról, és a ütötte-rúgta, ahol érte.

Végül a harmadik fél is bekapcsolódott a verekedésbe, amit egy rövid cigiszünet után folytattak. Amikor befejezték a kínzást, kivitték az udvarra az eszméletlen férfit, és csak akkor vitték be a házba, amikor eleredt az eső.

Még ekkor sem hívtak segítséget, hanem tovább verték őt, egyikük egy kézre tekert láncfűrész láncával. Miután befejezték, letakarták egy szőnyeggel a haldokló férfit, majd nyugovóra tértek. Bár áldozatuk még aznap éjjel meghalt, csak három nappal később hívtak hozzá segítséget - írja a Bors.