15 évet is kaphatnak a büntetőfékező sofőrök

Forrás: Shutterstock/ TTstudio -
büntetőfékezés bűncselekmény autóvezetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Magyar Suzuki és az Ipsos tavalyi felmérése szerint a magyarok az ittas vezetést, a büntetőfékezést és a piroson való áthajtást tartják a három legveszélyesebb közlekedési szabálysértésnek. 

A KRESZ tiltja, hogy a járművezető közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton közlekedve indokolatlanul, hirtelen fékezzen. A mostanában elterjedt jó minőségű kamerák felvételei alapján azonban most már bizonyítható, hogy sem hirtelen előugró vad, sem úthiba nem indokolt egy esetleges váratlan megállást.

Forrás: Shutterstock/ TTstudio

„A büntetőfékezésnek nincs önálló tényállása, a BTK-ban a közúti veszélyeztetés kategóriájába tartozik. A jog úgy rendelkezik, hogy a vezetőtől halálos balesetnél, maradandó sérülésnél, ittas vezetésnél, illetve a közlekedés veszélyeztetésénél a helyszínen el kell venni a jogosítványt, utóbbinál akkor is, ha nem történt sérülés" – mondta a Borsnak dr. Pataky Csaba ügyvéd és közlekedési szakjogász.

A szakember azt is hozzátette, hogy ha valaki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, az nem gondatlanságból, hanem szándékosan elkövetett bűncselekménynek számít.

– figyelmeztetett a jogász.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.