Koronavírus: a szomszédban már gyorsuló ütemben emelkednek a fertőzési számok

Forrás: Shutterstock -
Románia koronavírus fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Romániában több, mint másfélszer annyi új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak a múlt héten, mint egy héttel korábban, és hasonló ütemben emelkedett a kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma is - derült ki a bukaresti Egészségügyi Minisztérium hétfőn közzétett heti összesítéséből.

A múlt heti jelentésben a gyorsulás üteme még csak 20 százalékos volt. Június 20-26. között 3974 koronavírus-fertőzést regisztráltak, 52 százalékkal többet, mint a június 13-19 közötti időszakban. Az előző héthez hasonlóan ezúttal is mintegy 70 ezer tesztet értékeltek ki: a fertőzöttség aránya viszont 3,8-ról 5,6 százalékra nőtt.

Forrás: Shutterstock


A kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek száma egy hét alatt - csaknem 40 százalékkal - 638-ra emelkedett, az intenzív terápiás osztályokon ápolt súlyos eseteké pedig - 26 százalékkal - 58-ra. Az oltási hajlandóság múlt héten néhány százalékponttal tovább csökkent: mindössze 444-gyel emelkedett a beoltottak száma, a negyedik oltást 1079-en igényelték. A 19,3 milliós Romániában a beoltható - 5 év feletti - lakosság 44,9 százaléka vette fel a koronavírus elleni oltást - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.