Egy 40 év körüli horgász lenyelt egy darazsat ivás közben vasárnap Domoszlón. A férfihoz riasztották a mentőket.
Barátai hívták a mentőket a férfihez, aki vizet ivott horgászás közben, és véletlenül lenyelt egy darazsat. Mivel a mentők instrukciói alapján végrehajtott vizsgálatból kiderült, hogy a horgász már nem lélegzik,ők kezdték meg barátjuk újraélesztését.
"Tegnap kérték a mentők gyors segítségét ahhoz a 40 év körüli férfihez, aki pecázás közben lett rosszul a Domoszlói horgásztónál. A beteg ivás közben lenyelt egy darazsat, fulladni kezdett, majd eszméletét vesztette. Barátai rögtön mentőt hívtak és a telefonon kapott utasítások szerint megvizsgálták a horgászt, aki már nem lélegzett. A tapasztalt mentésirányító riasztotta a legközelebbi mentőegységet és a miskolci helikoptert is, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a bátor hozzátartozókat. Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett, és a férfit stabil állapotban, légi úton szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!" – írta az Országos Mentőszolgálat a közösségi felületein.