A 14 éves fiú a szomszédban élő 7 éves kislánnyal és annak 16 éves nővérével bement a Dunába a visegrádi, erős sodrású szakaszon. Miután a lányokat elkapta egy örvény, a fiatal fiú a kisebbik lányt még ki tudta menteni a vízből, de a kislány nővérét elnyelte a sodrás.

A dunai vízirendőrök és a katasztrófavédelem együttes erővel, búvárokkal, hajókkal, helikopterekkel és szonárral kezdték keresni az eltűnt lányt, de egyelőre nem találták meg. 

A fiatalok szülei a Blikknek elmondták, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy gyermekeik a Duna partjára indulnak, csak azt tudták, hogy elmennek sétálni. A 14 éves fiú édesanyja óránként hívta gyermekét, hogy éppen merre járnak, ők így értesültek a történetekről.

VisegrádForrás: Shutterstock

"Elmondása szerint derékig mentek be a Dunába, az erős sodrás miatt pedig ki akartak jönni, de hirtelen minden elsötétült. A talpával még érezte a talajt, így sikerült elrugaszkodnia. Kapálózott, a kislány pedig belekapaszkodott, így kivitte. A nővérét viszont már hiába kereste. Ahogy kijött, már hívta is a segélyhívót" – mondta az édesanya, hozzátéve, fia teljesen összetört lelkileg.

A két család közel áll egymáshoz, sok időt töltenek együtt. Kárpátaljáról származnak, és pár hónappal korábban együtt érkeztek Magyarországra a háború elől, azóta pedig az egyik helyi szállodában dolgoznak.