Péntek délelőtt a Duna budapesti szakaszán találták meg a szerdán Visegrádnál eltűnt lány holttestét - közölte a rendőrség a honlapján.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint kajakozók bejelentését követően délelőtt 10 óra körül a folyó fővárosi szakaszán, az Újpesti vasúti híd közelben találták meg a holttestet a vízirendészek.

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, az ügyben a BRFK közigazgatási hatósági eljárást folytat - tették hozzá.
A BRFK sajtóügyelete szerda este az MTI-vel azt közölte: három testvér fürdőzött a folyóban a visegrádi kompkikötőnél, az idősebb fiú és 7 éves húga ki tudott jönni a vízből, de 17 éves nővérük már nem. A fiatalok üzemi területen mentek a folyóba, ahol tilos fürödni, szüleik nem voltak velük. A lányt a rendőrök több hajóval, szonárral és búvárokkal, civilek segítségével keresték - tudatták.