Megugrott a betegek és a kórházban kezeltek száma: újraindíthatják az oltási kampányt Olaszországban

Forrás: AFP/Adalberto Roque -
covid negyedik oltás koronavírus oltási akció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus elleni negyedik oltás beadásának gyorsítását szorgalmazta az olasz egészségügyi tárca szombaton, miután az omikron variánsok terjedésével megugrott a betegek és a kórházban kezeltek száma.

Az egészségügyi minisztérium hétfőre ígérte a bejelentést, amely a második emlékeztető oltás beadásának bővítésére vonatkozik. Jelenleg a negyedik adag vakcinát kizárólag a nyolcvan év felettiek igényelhetik. Az emlékeztető oltást eddig egyötödük adatta be. A tárca tervei szerint az oltást minél előbb engedélyezik a hatvan év felettieknek is.

Az IlSole24Ore gazdasági napilap megjegyezte, hogy a nyári forróságban, a vakáció kellős közepén nem lesz könnyű feladat újraindítani az oltási kampányt, amely lényegében márciusban leállt.
A koronavírus-járvány miatt 2020 januárjában meghirdetett egészségügyi vészhelyzet idén március 31-én véget ért, az oltási kampányért felelős járványbiztos pozícióját megszüntették. Az oltottsági kötelezettség december 31-ig csak az egészségügyi dolgozókra vonatkozik.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter a negyedik oltás felgyorsítását szorgalmazta a hatvan év alatti korosztály számára is, de ez ősz előtt nem indulhat el - tette hozzá. Az utóbbi huszonnégy óra alatt - valamivel kevesebb mint négyszázezer teszteléssel - több mint 98 ezer új beteget szűrtek ki. Múlt szombathoz képest a regisztrált új betegek száma 15,8 százalékkal emelkedett.
Egy nap alatt 93 beteg halt meg a fertőzésben vagy annak szövődményeiben, ami az utóbbi egy hétben a legmagasabb adatnak számít. Egy héttel korábbhoz képest a halottak száma majdnem 48 százalékkal emelkedett. Kórházban csaknem kilencezer beteget kezelnek, intenzív osztályon 344-et. Az aktív betegek hivatalos száma túllépte az 1,2 milliót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.