Gyász: halálos autóbalesetet szenvedett a 19 éves énekes Győrnél

gyász autóbaleset Győr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kedden este 17 óra 45 perckor tragikus baleset történt az M1-es autópálya győrszentiváni lehajtójánál: a pályáról lefelé haladva a 19 esztendős Benedek járművével a körforgalom korlátjának csapódott, kiesett a vezetőülésből és a kocsi alá szorult. 

A fiatalember súlyos sérüléseket szerzett, melyekbe a helyszínen belehalt – írja a police.hu. A Ripost értesülései szerint Benedek idén érettségizett, iskolája énekkarának oszlopos tagja volt, rengetegen szerették különleges hangját.

A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium megható sorokkal, valamint harangszóval búcsúzott egykori diákjától július 3-án, a volt osztálytársak pedig fekete profilképeket töltöttek fel közösségi oldalaikra.

„A mai napon 17 óra 45 perckor megszólalnak templomunk harangjai, imádságra hívnak idén érettségizett öregdiákunkért, Mithay Benedekért, aki tegnap tragikus autóbalesetben életét vesztette.

A Mindenható Isten, akinek dicsőségére éveken át hűségesen szolgált iskolánk énekkarában, fogadja be őt jóságosan a mennyei hazába. Gyászoló családját, tanárait, diáktársait és barátait pedig erősítse meg a Szentlélek vigasztalása. Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki. Nyugodjék békében. Amen"

– olvasható a Győri Bencések hivatalos Facebook-oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.