Újabb trükkel próbálják kisemmizni az időseket: erre kéri a lakosságot a rendőrség

lakásmaffia BRFK rendőrség Óbuda lakosság Budapest idősek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vírusként terjed a hír a neten, hogyan próbálják Óbudán átverni és kirabolni az időseket.

Egy óbudai szupermarket parkolójában történt az eset, amelyet egy neve elhallgatását kérő Metropol olvasó osztott meg az emberekkel. 90 éves édesapját követték a boltban, kifigyelték, mit vásárolt, majd a fizetést követően a parkolóban félrehívták. Először egy férfi, majd egy nő, akik egy-egy ezrest adtak a férfinek, és egy dobóz ivólevet.

Később a bácsi által vásárolt termékekről kezdtek vele beszélgetni, és megköszönték, hogy azt a terméket választotta. A 90 éves férfi elfogadta a pénzt és az üdítőt, és nagyon örült, hogy ilyen jó emberek vannak. Az emberek nagy része azonban úgy véli, szívből jövő adomány helyett itt valami másról van szó.

A történteket leíró poszt alatt több komment is megjelent, és kiderült, hogy másokkal is előfordult már hasonló.

„Békáson ezzel a módszerrel egy nő és egy férfi így rabolt ki több vásárlót! Ott már több eset volt!"

-írta az egyikük.

„Valószínűleg a lakásmaffia közérteknél, kisebb bevásárlóközpontoknál, bankautomatáknál, piacokon rendszeresen teszteli az időseket és aki nem elég elővigyázatos, és ahol nincs család, amely közbeavatkozhatna, ott nagyon gyorsan lépnek"

– írta egy másik hozzászóló.

A lakásmaffia nem új dolog, 2021-ben rengeteg Óbudán történt eset volt köthető hozzá. Volt, hogy a kerületben hazáig kísérték az idős embereket bevásárlás után, és végül kirabolták őket; így a BRFK óvatosságra inti a lakosokat.

A Ripost megkeresésére a rendőrség elmondta, hogy az elmúlt három hónapban nem érkezett bejelentés hozzájuk ilyen esetről, ennek ellenére azt kérik, legyenek körültekintőek, és ha idős ember sérelmére bűncselekményt próbálnak meg elkövetni, vagy már sértettjévé vált egy bűncselekménynek, tegyenek bejelentést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.