Borzalmas baleset: szülők és gyermekeik haltak szörnyet

Románia tragédia autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzasztó esethez riasztották a rendőrséget a Călărași megyei Frumușani községbe csütörtök este: két személygépkocsi ütközött össze, az egyikben utazó két felnőtt és két gyermek a helyszínen életét vesztette.

A balesetet szabálytalan előzés okozta. A két személyautó frontálisan ütközött, a becsapódás erejétől az egyik a mezőre repült és felborult. Az ebben utazó két felnőtt és két gyermek a helyszínen elhunyt. Az áldozatok férj és feleség, valamint 6 és 11 éves kislányaik. A másik autó sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Egyelőre nem tudni, a család autója kezdeményezte-e az előzést vagy a másik vezető.

A rendőrség a mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárta az utat. A baleset pontos körülményeinek feltárása érdekében a hatóság bűnvádi eljárást indított – írja a maszol.ro.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.