Szeptember 19-én helyezik végső nyugalomra a néhai brit uralkodót, II. Erzsébetet. A ceremónia magyar idő szerint délben vette kezdetét a Westminster-apátságban, a helyszínen pedig ott vannak a családtagok, valamint a világ országainak államfői, köztük Novák Katalin magyar köztársasági elnök is.
II. Erzsébet dédunokái, azaz Vilmos és Katalin gyermekei is jelen vannak a néhai királynő temetésén. György herceg és Sarolta hercegnő szüleik között mentek be az apátságba, követve az előttük vitt koporsót. György maga mellett, míg Sarolta maga előtt összekulcsolva tartotta a kezét.

A néhai királynő temetéséről szóló legfrissebb híreinket itt találod.