Folytatódik a balhé Young G Béci és Tóth Szabi között: a rapper a műsoron kívül se fogta vissza magát

kritika Nyerő páros támadás üzenet Tóth Szabi Young G Béci RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas balhéval ért véget a Nyerő Páros mostani szezonjának kilencedik adása. Miután Détár Enikőék egy sérülés miatt feladták a versenyt, és kiesett Madár Veronika és férje, a készítők beküldték a villába Young G Bécit és kedvesét, akik alaposan felrázták a celebpárokat.

A taktikázás és klikkesedés miatt egyre nagyobb lett a feszültség a Nyerő Páros villájában, és az egész végül a kilencedik adásban robbant. A pároknak rangsorolniuk kellett a többieket, méghozzá úgy, hogy kikben bíznak a legjobban, és kikben a legkevésbé. A sorrend felolvasásakor óriási balhé kerekedett Béci és Tóth Szabi között, ez pedig úgy tűnik, a műsor után is folytatódik.

A rapper ugyanis egy Instagram-bejegyzésben kommentálta a csütörtöki adást.

– írta Béci, ám a kommentelők nem mindegyike értett vele egyet, sőt többen egyenesen őt és párját kritizálták.

– olvasható az egyik kommentben a poszt alatt.

Béci azonban nemcsak Tóth Szabival, hanem Baukó Évával is szóváltásba került. Az egykori villalakók a közösségi médiában estek egymásnak és durva üzengetésbe kezdtek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.