Elaltatták Narát, a Veresegyházi Medveotthon 3 éves oroszlánját

Nara elaltatás Veresegyházi Medveotthon oroszlán Veresegyház állatkert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szomorú hírről számolt be a Veresegyházi Medveotthon: el kellett altatniuk a 3 éves nőstény oroszlánjukat, Narát.

"Vasárnap reggel végleg búcsúznunk kellett Narától, a hároméves nőstény oroszlánunktól" - írta a medveotthon a Facebookon, de a honlapjukon is elbúcsúztak tőle.

"Naráról már korábban is tudtuk, hogy a beltenyésztettség miatt bizonyos rendellenességek mutatkoznak nála. Nara és Nolen ugyanis egy testvérpár nászából született, ami sok szempontból negatívan befolyásolta fejlődésüket. Idáig ez nem okozott komolyabb egészségügyi problémákat, nem volt szükség konkrét beavatkozásra.

Az első baljós jelek június végén jelentkeztek és a diagnózis meghatározását követően az állaton műtéti beavatkozás vált szükségessé. Erre sajnos már nem kerülhetett sor, mert az állandó állatorvosi ellátás és gyógyszeres kezelés ellenére az oroszlán állapota folyamatosan romlott, és nem bírta volna ki a műtéttel járó súlyos megterhelést.

Fentiek tükrében, az állatorvosi csapat tanácsára Nara végleges elaltatása mellett döntöttünk. Az ilyen esetekben mindent megteszünk azért, hogy kiderítsük, mi volt az oka a tragédiának, az ehhez szükséges vizsgálatok már folyamatban vannak.

Narát természetesen mindenki nagyon szerette: nemcsak testvére, Nolen és az állatkerti munkatársak, hanem a nagyközönség körében is igen népszerű volt. Öt hetes korában került hozzánk, állatgondozóink cumisüvegből táplálták nap mint nap. Utolsó pillanatig várta a gondozók kényeztetését, ezért nehéz és megrendítő tőle elbúcsúzni" - írták a honlapon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.