Kiderült: ekkor nevezi ki III. Károly király az Egyesült Királyság új miniszterelnökét

Forrás: AFP/Jonathan Brady -
Rishi Sunak Liz Truss III. Károly miniszterelnök
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
III. Károly király kedden várhatóan megbízza a kormányalakítással Rishi Sunakot, a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjét.

Sunakot az alsóházi konzervatív frakció választotta hétfőn nagy többséggel a pártvezetői posztra.
A tisztségről Sunak elődje, Liz Truss múlt csütörtökön lemondott. Távozása a Konzervatív Párt éléről miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti. Truss ugyanakkor egészen addig a pillanatig ellátja a kormányfői teendőket, amíg III. Károly kedden, a londoni Buckingham-palotában formálisan el nem fogadja lemondását.

Liz Truss - akit III. Károly király édesanyja, II. Erzsébet királynő szeptember 6-án, halála előtt mindössze két nappal nevezett ki miniszterelnökké - lemondása bejelentéséig alig 45 napot töltött a Konzervatív Párt és a kormány élén. Ezzel ő lett a brit politikatörténet legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.

Kedden nevezi ki új miniszterelnökét III. Károly Forrás: AFP/Jonathan Brady


Truss kedden kora délelőtt még összehívja utolsó kabinetülését, majd rövid nyilatkozatot tesz a Downing Streeten. Ezután a Buckingham-palotában audiencián fogadja őt a király, akinek formálisan bejelenti lemondási szándékát. Károly ezt elfogadja, majd a hagyományos protokoll alapján nem sokkal később szintén audienciára hívja és kormányalakítással bízza meg Rishi Sunakot. Sunak ezután - immár az Egyesült Királyság miniszterelnökeként - a Downing Streetre hajtat, ahol várhatóan rövid sajtónyilatkozatot tesz.

III. Károlynak - aki édesanyja szeptember 8-án bekövetkezett halála óta az Egyesült Királyság uralkodója - a trónon eltöltött eddigi másfél hónapja alatt Rishi Sunak lesz a második miniszterelnöke Liz Truss után.

II. Erzsébet királynőnek - aki hetven évet töltött a brit trónon - tizenöt miniszterelnöke volt, az első közülük Sir Winston Churchill.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.