II. Erzsébet egyik katonája nemrégiben arról beszélt, hogy a királynő halála előtti napokban már a temetésre készültek.

A néhai királynő egyik katonája elárulta, hogy készenlétbe állították azon a napon, amikor II. Erzsébet találkozott Liz Truss-szal. Mint ismeretes, a beiktatáson készült fotó az utolsó, ami a királynőről készült a halála előtt.

Szeptember 6-án Johnson Beharry levelet kapott a királyi tisztviselőktől, amelyben az uralkodó halála utáni teendőkről és a temetésről érdeklődtek, ám ő azt hitte, ez csak protokoll volt. Alig egy nappal később II. Erzsébet valóban elhunyt, az Egyesült Királyságban pedig kezdetét vette a nemzeti gyász, és életbe lépett a London Bridge hadművelet-írja a Mirror cikke alapján a Blikk.

Forrás: Getty Images/Chris Furlong/Chris Furlong

A katona, aki iraki bátorsága miatt elnyerte Nagy-Britannia legmagasabb és legrangosabb katonai kitüntetését, mindig is tudott a London Bridge hadműveletről, és korábban informálisan beleegyezett, hogy részt vegyen benne.