Farm VIP - Nyertes Zsuzsa elsírta magát: "Úgy viselkedtek velem, mintha a csicskájuk lennék"

TV2 -
Smaltig Dalma Nyertes Zsuzsa Farm VIP Szorcsik Viki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, már az első nap viszály ütötte fel a fejét a Farm VIP piros csapatában. Smaltig Dalma és Szorcsik Viki Szarvas Andival vesztek össze, Nyertes Zsuzsa pedig rosszkor volt rossz helyen. 

Viki és Dalma éppen a történteket tárgyalták, amikor Zsuzsa hozzájuk lépett, hogy ő is elmosná a tányért amiből evett. A két lány szemmel láthatóan nem örült a színésznő megjelenésének, és ennek sajátos módon hangot is adtak.

TV2

"Vikivel húsz évvel ezelőtt együtt játszottunk a Vidám Színpadon, ahol nagyon jóban voltunk. Szerettem őt, végigkísértem az élete minden nehézségét, osztoztam a fájdalmában. Örültem neki, amikor kiderült, hogy egy csapatba kerültünk, de sajnos némileg csalódnom kellett benne (...) Bántott, el is sírtam magam emiatt. A korom miatt tisztelhettek volna jobban. Én sokáig nem szóltam nekik vissza, pedig folyton piszkáltak, olykor úgy viselkedtek velem, mintha a csicskájuk lennék, és ezt idővel már a másik csapat is szóvá tette. Én azonban ott ezt lezártam, nincs bennem harag" - nyilatkozta Zsuzsa.

Egy adásból kimaradt részletből az is kiderült, ahogy a lányok Zsuzsa horkolását imitálják. Mentségükre szóljon, nem tudták, honnan jönnek a hangok, Szarvas Andi világosította fel őket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.