Meglepő bejelentés: Kanye West is indul a következő amerikai elnökválasztáson

Forrás: Getty Images/2015 Rindoff/Dufour/Rindoff/Dufour -
Kanye West Amerika amerikai elnökválasztás elnökválasztás elnök
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kanye West bejelentette, hogy 2024-ben indulni akar az amerikai elnökválasztáson. A közelmúltban több botrányba is keveredett amerikai rapper erről egy videóban számolt be, amelyet a közösségi médián posztoltak - írta meg a BBC News pénteken.

A sztár, aki korábban hivatalosan "Ye"-re változtatta a nevét, a kampányindításáról szóló videót Ye 24 felirattal tette közzé. Egyúttal azt is elmondta: felkérte Donald Trumpot, hogy induljon vele jelölttársaként, de a volt elnököt ezzel felzaklatta. Trump - mint mondta - gyakorlatilag kiabált vele, és közölte, hogy veszíteni fog -írja az MTI.

West 2020-ban is indult az elnökválasztáson, de mindössze 70 ezer szavazatot gyűjtött.

Az utóbbi időben Westet több provokatív megnyilvánulása miatt bírálták.A párizsi divathéten White Lives Matter feliratú pólóban jelent meg, holott ezt a kifejezést a fehér felsőbbrendűség hívei használják a színes bőrűek egyenjogúságát hirdető Black Lives Matter mozgalomra válaszolva. Később antiszemita megjegyzései és utalásai miatt került kritikák kereszttüzébe, s nemcsak ügynöksége vált meg tőle, hanem több nagy divatmárka is közölte, hogy többé nem dolgoznak vele. A sztár saját bevallása szerint egy nap alatt kétmilliárd dollárt veszített.

Kanye West Forrás: Getty Images/2015 Rindoff/Dufour/Rindoff/Dufour

A Rolling Stone magazin pedig a napokban írta meg, hogy az Adidas, ahol a rapper Yeezy márkájú cipőit gyártják, vizsgálatot indított, mert az alkalmazottak panaszt tettek "mérgező munkakörülmények miatt".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.