Tíz évvel ezelőtt egy kulcsi férfi megölte több családtagját. A szakértők szerint elmezavarban szenved, ezért nem is büntethető, jelenleg pedig kényszergyógykezelés alatt áll. Egykori otthonának, a település egyik legnagyobb épületének éve óta nem volt lakója, nemrég azonban valakik megvették a házat.

Horváth Csanád Jutas és családja ugyan egy fedél alatt élt, de állítólag nem nagyon beszélgettek egymással. A férfiről azt mondják, már korábban is fontolgatta, hogy megszabadul a rokonaitól, ugyanis azt hitte, ők gátolják meg abban, hogy egy magasabb rendű, démoni létrendbe emelkedjen. Elhatározását végül tettek követték.

Az első gyilkosságot 2012. április 4-én követte el: elcsalta bátyját egy másik ingatlanba, majd hátulról leszúrta 34 éves testvérét. Másnap kivégezte 87 éves nagyapját, utána 83 esztendős nagyanyját is megölte. A többi családtagjának életét különleges módszerrel akarta elvenni: áramot vezetett az egyik kilincsbe, de nem működött az elképzelése, ezért ismét kést ragadott – írja a Bors.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Rátámadt a nővérére, a lány kiabálását meghallották a szülők. Csanád nővérének sikerült ugyan elmenekülnie, a férfi viszont kivégezte saját édesapját, anyját pedig súlyosan megsebesítette. A gyilkos  elmenekült, de a rendőrség órákon belül elfogta. A szakértők szerint a gyilkosság idején nem volt beszámítható, ezért nem is büntethető, jelenleg is kényszergyógykezelés alatt áll.

A gyilkosság helyszíne, a kulcsi ingatlan majdnem tíz éven át üresen állt, ám nemrég valakik megvették a házat, sőt be is költöztek a helyiek által csak rémségek házának nevezett épületbe.

Sanyi és Erika udvariasan bemutatkozott, de mélyebben nem ismerkedtünk meg. Nem kell ahhoz feltétlenül a szellemekben hinni, hogy egy ilyen múlttal rendelkező házról azt gondoljuk, hogy rosszak az energiái

– magyarázta az egyik szomszéd, aki szerint a környéken élők is csodálkoznak, hogy valaki képes volt beköltözni a horrorpalotába. A lap megkereste az új lakókat, akik természetesen tudtak a történtekről, de csak a saját életükkel szeretnének foglalkozni.