Jó hír a fogyasztóknak! A kormány befagyasztotta a villanyszámla egyik legnagyobb tételének árát

Forrás: shutterstock.com -
rendszerhasználati díj áram háború áramszámla villanyszámla rezsicsökkentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendszerhasználati díj kifejezés mellett ma már kevés áramfogyasztó magyar megy el szó nélkül, amióta a villanyszámlának ez a tétele is erős emelkedést mutat. Ám további emelkedésre nem kell számítani, a kormány ugyanis rendeletben tiltotta meg a szolgáltatóknak a tovább növelését. 

Módosította a kormány az áramszolgáltatásról szóló törvényt, így a jövő évi áramszámlák végösszege nem sokban tér majd el az ideiektől. A módosítás a rendszerhasználati díjakra vonatkozik, ami nagy megkönnyebbülés lehet a fogyasztóknak.

A kép illusztráció Forrás: shutterstock.com

A villanyszámla végösszege két tételből áll össze: a rendszerhasználati díjakból és az energiaárból. A rendszerhasználati díj a szállításához, az üzemeltetéséhez, illetve a villamos energia méréséhez kapcsolódó, törvényileg szabályozott árakat tartalmazza.

A kormány úgy döntött, hogy módosítja a villamos energiáról szóló törvényt, ennek értelmében 2023. január 1. és 2023. december 31. közötti időszakban a fenti tételt úgy kell megállapítaniuk a szolgáltatóknak, hogy a díjmegállapítás nem eredményezheti a lakossági fogyasztók által fizetendő rendszerhasználati díjak növekedését.

Azaz a 2023-as rendszerhasználati díj nem lehet magasabb az ideinél, tehát annak további emelésére nem kell számítani - írja a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.