Magyar lány hódította meg a spanyol tehetségkutatót: videón a lenyűgöző produkció

Spanyolország Got Talent tehetségkutató Antal Loretta America's Got Talent
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem az első alkalom, hogy egy magyar tehetség felszántja a külföldi tehetségkutatók színpadát. Korábban a Freelusion ért el hasonló sikereket, mint amire most egy makói magyar lány és olasz-amerikai párja készül.

Antal Loretta az "amerikai Csillag születik" után a spanyol tehetségkutatóban, a helyi Got Talent nevű műsorban is azonnal sikert aratott. A fiatal lány és párjának artistamutatványától tátva maradt a zsűritagok szája, akik azonnal megnyomták az úgynevezett arany gombot, mellyel rögtön a döntőbe juttatták a duót.

Loretta akkor szeretett bele az artistamutatványokba, amikor otthonához közel állomásozott egy vándorcirkusz. Elsőre felvették az artistaképzőbe, 2012-ben pedig már felléphetett a Fővárosi Nagycirkuszban. A Tények riportja szerint a mostani mutatványt éveken át gyakorolták és tökéletesítették.

Idén nem Lorettáé az első külföldi tévéshow-ban aratott magyar siker: nyáron egy hollókői kutyatáncoltató jutott tovább az America's Got Talentben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.