Négy éve került a hírek közé az a szlovák férfi, aki orvosnak öltözve "kezelte" az idősotthon lakóit. Egyes állítások szerint a nem megfelelő eljárás miatt többen megfertőződtek a HÍV-vírussal, sőt életüket is veszítették.
Az eredetileg szakács végzettségű férfi több alkalommal bekötött infúziókat, gyógyszereket és injekciókat adott a pácienseinek, egy szlovák idősotthon gondozottjainak. Az elkövető egy magát ápolónőnek kiadó takarítónővel dolgozott, a bíróság szerint pedig többeket halálosan megsebesítettek – írja az Új Szó.
Az eset négy évvel ezelőtt történt. A férfi szabadlábon védekezhet, bűntársa pedig először őrizetbe, majd házi őrizetbe került. Az ügy most jutott újra bíróság elé, és ha bebizonyosodik a férfi bűnössége, akkor akár nyolc+tizenkét év letöltendő szabadságvesztést is kaphat.

A Bors idézi az egyik szlovák tévécsatorna, a Markíza riportját, melyben megszólal a férfi is:
Én sosem állítottam, hogy orvosnak tanultam
– mondta a kamerába a gondozottak egészségének megkárosításával és a HÍV-vírus terjesztésével vádolt férfi. Az idősotthon egyik dolgozója szerint nagyon sok ember halála szárad a lelkükön, körülbelül harminc páciensből csupán 18-an élték túl az álorvos és "ápolójának" kezelését.