Súlyos titokról beszélt Zámbó Jimmy első felesége: ezt sokan nem tudták az énekesről

Insragram -
Zámbó Jimmy házasság pénz vagyon Csoma Vera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrég Zámbó Jimmy szeretője, Háfra Mari állt kamerák elé és őszintén vallott az énekeshez fűződő viszonyáról, a lánykérésről, majd az elhajított gyűrűről. Most azonban a Király első felesége kért szót, és tisztázta az egyik róla keringő pletykát.

Sokan azzal vádolták Csoma Verát, Jimmy első feleségét, hogy őt csak a pénz érdekelte, és ezért volt együtt a legendás énekessel.

– kezdte a Kiskegyednek Csoma Vera.

Zámbó Jimmy Forrás: Instagram

"A szüleim elég jómódúak voltak, én világéletemben dolgoztam, így tudtam megoldani, hogy a három gyerekemet és Jimmyt is eltartsam. A fellépőruháit is én készíttettem neki. Mindent megtettem, hogy sikerüljön befutnia, miközben soha nem kértem tőle egy fillért sem! Minden erőmmel azon voltam, hogy segítsek neki!"

– zárta a gondolatsort Zámbó Jimmy exfelesége.

Az énekesről rendszeresen cikkezik a bulvársajtó, ám az utóbbi hetekben, A Király című tévésorozat miatt rengeteg anyag született Jimmyről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.