Sokak szerint a Reszkessetek, betörők! a legikonikusabb karácsonyi film, ami nem hiányozhat az ünnepi kínálatból. Idén sem maradunk Kevin nélkül, hiszen a TV2 adja ismét a filmtrilógiát, melynek szereplői az elmúlt évtizedek során jócskán megváltoztak.

Joe Pesci alakította az egyik betörőt, Harry Lime-ot az 1990-ben bemutatott első, majd a kilencvenkettes második részben is.

Az olasz származású amerikai színész pályafutása a nyolcvanas évektől kezdve ívelt felfelé, miután játszott Martin Scorsese Dühöngő bika című filmjében. Karrierje talán legnagyobb sikerét szintén Scorsese-vel érte el, méghozzá a Nagymenőkkel, melyért Oscar-díjjal jutalmazták.

Pesci az ezredforduló környékén kvázi visszavonult a színészettől, bár kisebb szerepeket, beugrásokat vállalt, de nagy szerepet már szinte alig. Ennek ellenére nem tudott ellenállni jó barátja, Scorsese csábításának és szerepelt Az ír című filmben, mely újabb Oscar-jelölést hozott számára.

A színész jövő februárban lesz 80 éves. Pesci ritkán mutatkozik, de a Promotions talált róla egy tavalyi videót, melyen látszik, hogy jelentősen megváltozott az évek során és szinte rá sem ismerni.