Rendhagyó hagyományt ápol már évek óta egy walesi nagymama. Az idős hölgy azután döntött úgy, hogy pénzt szed be rokonaitól a karácsonyi menüért, miután elhunyt a férje és egyedül kell állnia a költségeket.

A hatvanhárom éves cardiffi Caroline Duddridge a skótokat megszégyenítő leleményességről tett tanúbizonyságot. A nőnek először hét évvel ezelőtt jutott eszébe, hogy segítséget kérjen gyermekeitől és unokáitól, hogy közösen állják a nagy, családi karácsonyi menü összegét.

IllusztrációForrás: Shutterstock

A nagymama fiai fejenként 15 fontot (átszámítva 7 ezer forintot), a lányok 10 fontot, öt év feletti unokái 5-5 fontot, míg hároméves unokái 2,5 fontot fizetnek a menüért. A fiai azért fizetnek többet, mint lányai, mert velük ellentétben a srácok teljes munkaidőben dolgoznak.

A nagymama az így befolyt összeget, közel 90 fontot teljes egészében a karácsonyi menüre fordítja, ám ez sem fedezi a teljes kiadást. A háromnapos evés-ivás Duddrige állítása szerint 300 fontjába fájt (140 ezer forint), és ebben különféle főfogások, desszertek, italok és egy minibüfé is helyet kapott – írja a 24.hu.