Az ország, de talán az egész világ figyelemmel követte a sziámi ikerpár történetét, melyben tevékeny részt vállaltak a magyar orvosok is. A szakemberek embert próbáló procedúra során szétválasztották a fejüknél összenőtt kislányokat.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosai karácsony előtt ismét Bangladesben jártak, ahol helyreállító műtétet végeztek az ikerlányok egyikén, Rukayán. Idén tavasszal a másik kislányt, Rabeyát is megoperálták.

"A gyermek kielégítő posztoperatív felépülését, és mindkét gyermek többszakmás kivizsgálását követően az ikerkislányok karácsonykor épségben hazatértek falujukba a kórházból, Rukaya csak varratszedésre tér vissza januárban. Az ikrek szülei rendkívül hálásak, hogy az alapítvány továbbra is szívén viseli a gyermekeik sorsát, és hogy minden szakmai támogatást megad" – olvasható az alapítvány közleményében.

A szétválasztott ikerpárForrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

A bangladesi ikerpár szétválasztó műtétsorozatát Operation Freedom névre keresztelték, és jelenleg a negyedik szakaszban jár a folyamat, melynek része a rehabilitáció és több rekonstrukciós műtét.

"Rabeya intellektuálisan életkorának megfelelő fejlettségi szinten van, így korosztálya mindennapjait éli, iskolás lett, ám részfunkciókban, valamint mozgásában az ő fejlesztése is fontos, míg Rukayának súlyosan sérült állapota miatt minden tekintetben fejlesztésre van szüksége, amit szintén az alapítvány szervez 2019 óta Bangladesben" – áll a sajtóanyagban.