Nem lehet tudni, miből finanszírozza G.w.M a mesés luxuséletet

luxus vagyon G.w.M Kulcsár Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
G.w.M csupán 26 éves, mégis olyan életszínvonalon él, amit csak nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak.

A Privát Kopó bűnügyi lap utánajárt, milyen céges adatok látszanak G.w.M, azaz Varga Márk hatalmas vagyona mögött. A rapper már többször is nagy köteg pénzről készült fotókkal, többszázezres albérlettel, Gucci blokkokkal és több, sok tízmilliós luxusautóval utalt arra, hogy egyáltalán nincsenek anyagi gondjai. Elmondása szerint volt már olyan is, hogy ötmillió forintot hagyott ott egy boltban csak úgy, "göncökért".

"Az albérletre visszakanyarodva, annyit tudnék mondani, hogy van ingatlan a birtokunkban, és az S-osztályos Mercim is 60 millió forint, amiből lehetne venni egy lakást. Egyébként pedig az én szerelmem nagyon finoman szeret fogalmazni, az általa emlegetett albérlet azonban egy penthouse, azt bérlem, mert amikor házat szerettem volna venni, ő lebeszélt róla. Szereti azt, ahol most lakunk, és a gyerekeket sem akarta kitenni egy újbóli költözésnek" - nyilatkozta az ominózus Gucci-botránnyal kapcsolatban pár hete a rapper.

A bűnügyi lap megpróbált utánajárni annak, hogy honnan ered a rapper mesés vagyona. Mint írják, a hivatalos cégnyilvántartás szerint Varga Márk László 2018 januárjában lett egyéni vállalkozó, és vállalkozásának székhelyéül egy IX. kerületi tömbház egyik lakása szolgált. A cégkivonat szerint azonban a vállalkozás mindössze egy év és kilenc hónap múlva, 2019 novemberében megszűnt.

2020. június elején a Youtube-on jelentette be, hogy megalapított egy kiadócéget, amelynek neve: G.w.M. Music Production. Csakhogy a lap szerint a hatályos cégnyilvántartás alapján ilyen nevű cég nincs és nem is volt. Sőt, Varga Márk László egyetlen gazdasági társaságban sem rendelkezik tulajdonrésszel és korábban sem rendelkezett soha. Rövid ideig egyéni vállalkozóként próbált meg boldogulni.

A lap szerint ugyan létezik egy www.gwmmusicproduction.hu elnevezésű honlap, amely valójában webshopként üzemel, "G.w.M" feliratú ruházati termékeket lehet megrendelni, de a honlap impresszumában a Creals.com Kft. szerepel szolgáltatóként és kapcsolattartóként. Ez a cég 2020-ban 8 millió 900 ezer forint adózott nyereséget, 2021-ben 1 millió forint veszteséget produkált.

A lap összegzése szerint tehát nem derült ki, hogy a rapper legálisan keresi-e meg a saját állítása szerint havi 12 millió forintnyi gázsiját, az összegeket ki számlázza le, a pénzek hogyan jutnak el Varga Márkhoz, és a bevételeket szerepelteti-e az éves adóbevallásaiban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.