Kiderült, szakszerű volt-e a rendőrt leszúró férfi elleni intézkedés: lezajlott a vizsgálat

Fotó: Polyák Attila -
rendőrgyilkosság vizsgálat intézkedés Újbuda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lezajlott a parancsnoki vizsgálat és kiderült, szakszerű volt-e az újbudai rendőrgyilkos ellen alkalmazott intézkedés.

Szakszerű, jogszerű volt a lőfegyverhasználat és az egyéb kényszerítő intézkedések alkalmazása a rendőrök részéről a múlt csütörtöki, újbudai rendőrgyilkosság helyszínén, és azok megfeleltek az arányosság követelményeinek is - közölte a parancsnoki vizsgálat megállapításait ismertetve az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Szakszerűen jártak el a rendőrök Fotó: Polyák Attila

Gál Kristóf beszámolója szerint az esetnél eljáró rendőrök minden szükséges szakmai kiképzéssel, ismerettel és eszközzel rendelkeztek. Az alezredes hangsúlyozta: a vizsgálat azt is megállapította, hogy a rendőrség által akkor ismert körülmények alapján a helyszínre kiküldött járőrök száma elegendő volt.
Csütörtök este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, ezután a támadót elfogták. Az egyik rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.